Cuore: barackszín és levendulakék

Van egy hely, ahol az ablaktáblák levendulaszínűre vagy türkizkékre vannak festve, a házfalak pedig sárgán vagy barackszínűen pompáznak. A mediterrán tetőcserepes házakra felfut a lilaakác, a borostyán, a trombitavirág, vagy valami más. A keskeny kis utcák helyenként barátságos terekben futnak össze, ahol szinte mindig van egy szökőkút. Kis lépcsős utcák vezetnek fel a hegyoldalra, majd megtalálok egy kaput, amely más, mint a többi. Tudom, mindig is tudtam, hogy az enyém. Bemegyek, felmegyek a lépcsőn. A nagy ablakokon át a fény bevilágítja a fehér bútorokkal egyszerűen, de elegánsan berendezett lakást. Kimegyek a teraszra, és egy csoda tárul elém. A kertben pálmák és magnoliák, és azon túl, a mélyben az Azúr. Azraq. A Tenger minden csodálatos színével méltóságteljesen, végtelenül hullámzik a kertem alatt egészen addig, amíg a szem ellát. Friss sós levegőt áraszt mindenfelé, így a 40 fok is kellemesnek hat. És a sós pára megtöri a fényt, így errefelé az egyszerű aszfalt a fényben barackszínű, árnyékban levendulakék. A színek, amelyek a levegőben vannak, azok, amelyeket felhasználtak a házak festéséhez. Az én házam is ilyen színekben ragyog, a kertemben pedig a magnolia- és pálmaliget mellett bougainvillea, lilaakác, jázmin és narancsfa terem, olykor a vanília is beérik. Nagy kőedényekben leander, piros, sárga és minden elképzelhetetlen színekben, bár errefelé az autópálya közepére is azt ültetik.

Most jön az, hogy és akkor a bilibe lóg a kezem és felébredek. J

Mindig azt gondoltam, Dél –Franciaország a legnagyobb evilági függésem. Ha meglátom ezeket a színeket, vagy bármit, ami emlékeztet erre, egy illat, egy íz, egy zene, egy tárgy, egy emlék, valami megváltozik bennem. A pupillám kinyílik, a szívem hevesebben ver. Lelkesedés, boldogság, izgalmas várakozás lesz rajtam úrrá, és a biztos tudata annak, hogy igen, ez az a hely…

Érdekes, pedig az utazásaim közül itt valóban inkább turista voltam, bár semmiképpen nem volt nevezhető az odatett utazás egy szokványos turistaútnak. Nem éltem, nem dolgoztam, nem laktam ott huzamosabban. Fiatalon néhányszor néhány hetet töltöttem ott, volt, hogy teljesen zavaros körülmények között, amelyhez képest egy utazási irodánál lefoglalt hotel biztonságos otthonnak tűnik. Hogy nekem ott valaha házam, sőt tengerre néző villám lehetne? Álmodik a nyomor, pillanatnyilag egy budapesti panellakás is meghaladja a lehetőségeinket, persze, majd egy marseille-i vagy saint-tropez-i villa…

Yasmin Mogahed írt az egyik fejezetben Ászija, a fáraó felesége történetéről. Egy fohász juttatta eszébe, amelyet valaki írt neki, amikor nehéz helyzetben volt, és felhasználta a facebook és minden modern technikai eszköz nyújtotta kényelmet, és megkért mindenkit, fohászkodjanak érte. Fohászkodtak is, több százan, talán több ezren is, volt, aki a Kábánál, volt, aki utazás közben, még olyan is volt, aki szülés alatt. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy én is megköszönjem nektek a rengeteg fohászt, nekem is volt egy testvérem, aki szülés közben fohászkodott értem, Allah jutalmazzon meg mindannyiatokat bőségesen!!! Tehát visszatérve Yasmin testvérünk történetéhez, azt írta, hogy a mindenhonnan hozzá érkező fohászok közül volt egyetlen egy, ami különösen megérintette. Eszébe juttatta Ászija történetét, amelyet rengetegszer hallott már, de most más színben tűnt fel. A fáraó kínozta Ásziját, de ő csak mosolygott. Nem volt nehéz neki a legborzalmasabb kínok elviselése, mert Allah megkönnyítette neki valamivel.

A fejezet arról szól, hogy a nehézségek nem egy objektív skálán mozognak, és ott van a „könnyű” nehézségek között a csúcsforgalom meg az udvariatlan elárusító, a „nehéz” nehézségek között meg a háború meg az éhínség. Hogy lehet, hogy mégis sokszor az ember nem viseli el, ha a forgalom tíz percre fenntartja, de ha olyan helyzetbe kerül, elfogadja és türelmesen viseli az igazán nagy katasztrófákat. Testvérünk rájött, hogy az, hogy mit érzünk nehéznek vagy könnyűnek nem a csapás nagyságától függ. Bennünk van a különbség, de nem az alaptermészetünkben, hiszen sokan nem bírjuk elviselni a kis zavaró dolgokat, de ha igazán nagy baj van, az ember a legtöbb ember azért helyt tud állni. Mitől van, hogy néha megy, néha nem? Mitől van, hogy akik a legközelebb voltak Allahhoz, és a legnagyobb próbatételek érték őket, el tudták viselni? Hogy lehetett hűvös a tűz Ibrahimnak alaihi sszalám, és hogy tudott mosolyogni Ászija mikor a zsarnok férje kínozta? A válasz annyi, hogy a nehézség nagysága nem arányos a szenvedés fokával, hanem a szenvedést egyedül egy dolog mulaszthatja el: ha Allah megkönnyíti. Nincs olyan nehézség, amelyet Allah ne tudna könnyűvé tenni, és ha könnyűvé teszi, akkor nem érezzük nehéznek.

Különböző módokon könnyíti meg Allah a nehézségeket. Ibrahim próféta alaihi sszalám számára a tüzet hűvössé tette. Mohamed próféta szallallahu alaihi wa szallam fohászkodni tudott a táifiakért, akik kővel dobálták. És Ászija számára is megkönnyítette. Megmutatott neki valamit. Azt látta, azért mosolygott. Sokszor látunk a neten is sajnos manapság Palesztinában, Szíriában, Egyiptomban meggyilkolt fiatalokat, gyerekeket, vérbe fagyva, kékesfehér arccal, de valami földöntúli mosoly van az arcukon. Senkire nem mondhatjuk, hogy mártírok, akiről nem lett kinyilatkoztatva, de mintha látnának valamit, Allah tudja csak.

Ászijáról tudjuk, mit látott. Az otthonát a Paradicsomban.

És a fohász, amit Yasmin Mogahed testvérünk kapott valakitől, így szólt: „Allah mutassa meg neked a Dzsenna-beli otthonodat, hogy minden nehézség könnyű legyen a számodra.”

Pár napja rendezgettem a mappákat a gépemen. Rengeteg kép volt bennük, amelyeket innen-onnan szedtem le, mert megtetszettek. Sok kép ábrázol városképet, szinte mindig valamilyen mediterrán helyről. Keskeny utcák, falakról lecsüngő virágok, színes házak, jellegzetes tetőcserepek. És azok a színek a levegőben… barackszín és levendulakék.

Monet mondta, amikor a dél-francia tengerparton festett, hogyha ennek a tájnak a festője akarna lenni, akkor a palettáján a festékeket drágakövekre kellene cserélnie. Lement délre, festett néhány csodát, de aztán sürgősen visszament a hűvös normandiai partokra és a biztonságos kertjébe, ahol a hétköznapi festékek is megfelelőek voltak az ottani szépség megjelenítéséhez.

Van ott valami. Ránézek az ikonméretű Marseille képre, és megdobban a szívem, mosolyra húzódik a szám. És… könny szökik a szemembe.

Hiszen most fejeztem be a Yasmin-cikk fordítását… „Allah mutassa meg neked a Dzsenna-beli otthonodat…”

SubhanAllah!

Lehetséges, hogy mégsem evilági függésről van szó? Hogy nem egy elérhetetlen földi álomról, ami megvalósul, ha majd… vagyis sohanapján? Hogy ez nem nosztalgikus emlékezés fiatalkori meggondolatlanságaimra a megszépítő messzeségből? Nem bizonyítványom magyarázása, hogy nem baj, hogy szervezetlenül indultam neki egy veszélyes idegen országnak, de legalább szép volt?

Csak Allah tudja. In sha Allah megtudjuk…

Amikor a Próféta szallallahu alaihi wa szallam a Paradicsomot írta le, beszélt fákról, pálmafákról, palotákról, de a színekről azt mondja, hogy amilyet még szem nem látott. Itt a Földön is gyönyörű színeket láthatunk. Yemenben sárgában fürdik a város reggelenként, Andaluciában lila a naplemente, Romában gyönyörű vörösen tükröződnek a házfalak. És a meleg zöld fény egy őszi sétakor a Malomvölgyben, vagy a táncoló platánlevelek az Andrássy úton októberben. Fotósok, festők, utazók folytathatnák még a sort. De ne legyünk olyanok, mint a műkedvelő turista, aki bemegy egy kiállítót erembe, csak mert ott van, megnézi a kiállítást, nagyon szép, nagyon szép, és kinek a műveit is láttuk? Bo…..???

AlhamduliLlah itt lakom ezek közt a csodák közt, és láttam a yemeni sárgát, az andaluz lilát, és az azúrpartot is. A tenger drágakőként csillogó lila-kék-türkizét, és a barackszín párát, amelyet levendulakékre színez az árnyék. Ezek azok a színek, amelyeket le lehet írni, el lehet magyarázni, el lehet képzelni. Itt vannak, a mi világunkban.

És vannak olyanok, amelyeket nem lehet elképzelni. Mindet Allah teremtette. A Paradicsomot hasonlóvá tette az itt megismert és megszeretett dolgokhoz, hogy az ember, majd ha belép, otthonosan érezze magát. Ott mindenki meg fogja ismerni az otthonát jobban, mint itt az evilági otthonát.

Tudom, ki teremtette ezt is, azt is. A szép dolgok mögé tudunk látni, nem csak dekorációnak készültek, hanem jelek vannak bennük azok számára, akik használják az eszüket. Ész érvekkel nem összeegyeztethető, hogy a szépségek, amiket látunk, csak azt jelentsék, hogy mivel nincs pénzünk – és annyi pénzt, amennyiért tengerparti villát vehet az ember, tisztességes munkával összeszedni majdnem lehetetlen – ezért számunkra elérhetetlen.

A „szép az, ami érdek nélkül tetszik” filozofikus magaslatai a mindennapi embertől távol vannak, és aki el is jut idáig, a szíve mélyén akkor is összeszoruló szívvel számlálja a napokat visszafelé, amikor majd fel kell ülnie arra a buszra, ahol azonnal összevesznek a magyarok, és húsz óra zötykölődés után leszállni itt, ahol tout est gris, ca s’appelle Hongrie. És szürke hétköznapjaiba néha mosolyt csal az arcára az olcsó kis souvenir, amit hazahozott, amit megvásárolt, ami az övé lett. Boldoggá teszi őt a szépség emléke.

Szeretjük a szépséget, szükségünk van rá. Isten igazságos, és nem anyagi helyzet vagy földrajzi születés szerint osztogatja a boldogságot. Természetesen az anyagi helyzetén és a lakóhelyén is változtathat az ember, de ehhez egyszerre van szüksége sok bátorságra és sok állhatatosságra – olyan tulajdonságok, amelyek ritkán vannak meg egy emberben. És rengeteg ember van, akiknek más jó tulajdonságaik vannak, másban jók. De soha nem jutnak el az Azúrpartra. De a boldogságot ők is megérdemlik.

Mert sokan vannak közülünk, akik egész életüket egy panelházban élik le, miközben Párizsról álmodoznak. Vagy egy sötét belvárosi lakásban, ahová soha nem süt a nap, és csak a szemben lévő vakolatmállást látják, de az amerikai prérin lennének boldogok. Vagy egy zsúfolt környékről a skót felföld zöld nyugalmába vágynak. Vagy egy vidéki hideg kis házban élnek, de álmuk a napfény. Vagy ott élnek valahol, ahol napfény éppen van, de se víz, se áram, és szeretnének ők is részesülni a civilizáció vívmányaiból, nekik miért nem lehet? És lehetne sorolni. A válasz erre ugye, hogy boldog akkor lehetsz, ha beéred azzal, ami van. Igen, és igaz, az otthonunk bennünk van, mindenhol lehet otthont teremteni. Ki kell hozni a legtöbbet a lehetőségekből, keményen dolgozni, és akkor menni fog, itt vagyunk otthon, megteremtjük, amit lehet…

És akkor rápillantunk a képre: barackszín és levendula. Mosoly, szívdobbanás.

Lássunk tovább a felszínen. Nem, nem azt kell leszűrni ebből, hogy kemény munkával esetleg összejöhet valami, de amiről álmodunk, az sohasem, mert nem oda születtünk, nincs annyi pénzünk és nem vagyunk elég merészek ugyanakkor kitartóak, hogy elérjük. Nem azt jelenti az álmunk, hogy le kell mondanunk róla. Nem azért adott nekünk Isten vágyakat, hogy csalódjunk.

Álmaink, vágyaink bennünk lévő, tőlünk elidegeníthetetlen dolgok. Eltemethetjük, letagadhatjuk, megtilthatjuk magunknak, megpróbálhatjuk elfelejteni – akkor is ott lesznek valahol mélyen.

Mi van, ha ezek az álmaink, ezek az otthon-érzéseink ígéretek számunkra? Mi van, ha nem, valóban nem fogunk az evilágon az azúrparton lakni, ahol percenként 100 lakásba törnek be – mert persze mások is szeretnének ott villát, és ők így próbálják ezt megvalósítani – vagy egy déltengeri szigeten sütkérezni, ahol a lelógó lábunkat leharapja egy cápa. Nem, mi nem az evilági, megkopott, tökéletlen másolatot kapjuk. Mi van, ha ez arról szól, hogy milyen lesz majd a Paradicsom? Mi van, ha Allah valóban megmutatja Dzsenna-beli otthonunkat?

És hogy is folytatta Yasmin Mogahed kedves testvére a fohászt? „…hogy minden nehézség könnyű legyen a számodra.” Ahogy idézte Mohamed próféta szallallahu alaihi wa szallam fohászát Táifban, amikor kővel dobálták és mindenhol vérzett: „Menedéket keresek a Te Arcod fényénél, amely által minden sötétség eltűnik és az evilág és a túlvilág minden ügye helyreáll.”

Ha ennyire csodálatos helyek vannak itt, akkor milyen lehet a Dzsenna-beli otthonunk? Ezért tényleg könnyűvé válik minden nehézség!

Mennyire csodálatos a barackszín fény és a levendulakék árnyék… és mennyire csodálatos lehet paradicsomi változatuk! És mennyire gyönyörű lehet Allah Arcának a fénye???

SubhanAllah! …”minden sötétség eltűnik, és az evilág és a túlvilág minden ügye helyreáll!”