Kezünkben a világ

Mit kezdünk vele?

Elmerülünk az információk óceánjában, beszippant az örvény?

És magyarázatunk, kifogásunk is van rá. Hiszen magunknak sokkal könnyebben találunk kifogásokat, mint másoknak.

Megmagyarázzuk, hogy igen, tudnunk kell, hogy mi történik a testvéreinkkel, hiszen a kötelességünk tudni az információkat. 24/7 updated live events… közben az életünk eseményei elrobognak mellettünk. Gyerekeink megnőnek, kapcsolataink kiüresednek… mert ugye éppen azok, akik a vérző tömegekkel törődnek, nem veszik észre, hogy kinek van szüksége az ő barátságukra.

Megmagyarázzuk, hogy napi kapcsolatban kell lennünk emberekkel, akik nem is az életünk részei. Lájkoljuk vadidegenek életét, és nem vesszük észre, a hozzánk tartozók milyen idézetek mögött rejtik el fájdalmukat, hogy próbálják meg a nagyvilág megértését megkapni, ha már mi nem értjük meg őket.

Megmagyarázzuk, hogy mi a vallással foglalkozunk, hiszen tudósok bejegyzéseit olvassuk, de nem vesszük észre, hogy ebben az információáradatban a legmagasabb röptű gondolat is fészbuk–okossággá silányodik, amivel az ember egy percig mélységesen egyetért… a következő pillanatban viszont már fogalma sincs, miről szól.

Tudjuk, mi történik tőlünk 5000 km-re, de nem tudjuk, mi van a házastársunk szívében.

Elolvassuk minden ismerős és ismeretlen ember hozzászólását, de Allah könyvét nehéz kinyitni.

Természetesen nem akarom azt mondani, hogy az, hogy hozzájutunk bárhol, bármikor minden információhoz, az rossz. Ez egy hatalmas adomány Allahtól. De mint minden adományt, ezt is meg kell tanulnunk használni.

Kicsit olyanok vagyunk, mint a kisgyerek, aki új játékot kapott, és nem tudja letenni. Csak az a baj velünk, hogy sokkal makacsabbak vagyunk, és nem hisszük, hogy rajtunk kívül bárkinek igaza lehet. Pedig, ha nem tanuljuk meg jól használni a játékot, akkor áldásból könnyen átokká alakíthatjuk.

Igen, borzalmas, hogy ott lövik a testvéreinket. Igen, mashaAllah csodálatosan bátrak! Hogy lettek ilyen bátrak? Híreket olvastak többet, vagy a Koránt? Ismeretlenekkel vitáztak, vagy a családtagjaikkal bátorították egymást?

Hogy adunk nekik több tiszteletet, ha háromszor is megnézzük a kegyetlen kivégzésüket, vagy ha fohászkodunk értük, és követjük a példájukat?

Mi lenne, ha itt is lőnének? Vajon az élet, ahogy most éljük, elég lelki erősítőt ad számunkra? Bátran kiállnánk mi is az igazságért, mint azok, akiket ahelyett nézünk, hogy a saját életünket tennénk rendbe?

A halal dolgoknál a kulcs a mérték. Ramadanban újra és újra megtanulunk lemondani dolgokról, amelyek megengedettek, de most, ebben a néhány órában nem szabad. Ehelyett annyi jóra vagyunk képesek más területen (pl. Korán – olvasás, adakozás, stb.), ami máskor sokkal nehezebb. Igen, egyszerű a sátánokra fogni mindent – de akkor miért is nézünk híreket folyamatosan, Korán-olvasás, családi élet, meghitt beszélgetések helyett?

Vagy csak menekülünk a saját valóságunk elől egy másikba, amely tragikusabb, véresebb, komolyabb, súlyosabb… csak éppen nem a miénk. Az ottani problémákat nem nekünk kell megoldani. Igen, fohászkodnunk kell testvéreinkért, igen, tudnunk kell, hogy mi történik a világban. De tudnunk kell azt is, mi történik a mi házunkban. AlhamduliLlah, nem éri találat, de szilárd talapzaton áll? Tudnunk kell azt is, mi történik házastársunkkal, barátainkkal, gyerekeinkkel. AlhamduliLlah, nem lövi le őket senki, nincsenek olyan veszélyeknek kitéve, de vajon mindent megtettünk a szívük épségéért?

És a saját szívünk? Elaltatjuk lelkiismeretünket, mert hiszen mi törődünk mindenkivel… és magunknak mikor adjuk meg, amitől élni kezd a szívünk? Mikor ültünk le egyedül egy sarokba Allah Könyvével?

Ki a halott? Akinek vérét ontják Allah Útján? Vagy az, akinek a szíve éhenhalt?